Életünk első felfedezett ősz hajszálának élettartamánál csak az eltávolítására fordított idő a rövidebb.
A szerencsések néhány évig még csak egy-két hajszálat kell, hogy eltávolítsanak, másoknál viszont megállíthatatlanul elindul – a csak férfiak számára sármot jelentő – őszülés.
Amikor a haj festéktermelő sejtjeinek működése alábbhagy, akkor a hajhagyma felől a hajszálba már nem festékanyag, hanem apró légbuborék jut. A légbuborékok teszik „színtelenné”, azaz ősszé a hajat. Ez a haj teljesen egészséges és egyáltalán nem élettelen, csak épp leállt a színanyag-szintézise. Fehér emberek általában 30-as éveik közepén, ázsiaiak a 30-as éveik végén, míg a feketék a 40-es éveik közepén kezdenek őszülni. Nőknél harmincöt és ötven év között jelentkezik, férfiak viszont jóval korábban is számíthatnak rá. (Deresedni elsőként a halánték kezd, ezt követi a szakáll, végül az összes hajszál.)
Az ősz haj a legtöbb esetben egyszerű kísérője a természetes öregedés folyamatának. Megjelenését befolyásolhatja örökletes tényező, betegség, tartós stressz, gyógyszer, trauma vagy egészségtelen életmód és táplálkozás is. A tudományos magyarázat a B-vitamin hiányára vezeti vissza a problémát.
Az őszülés nemcsak a hajszínt változtatja meg, hanem befolyásolja a haj állagát, minőségét is. Csökken a tincsek, a szálak vastagsága, rugalmassága. Ráadásul az ősz haj nehezen festhető, mert a szálak merevebbek, üregesek, a hajszálak belsejéből részlegesen, vagy teljesen hiányzik a pigment, így nehezebb a festék tapadása és nagyobb a kimosódás veszélye. Az ősz haj az esetek 90 százalékában mindenkit öregebbnek láttat a koránál és csak a férfiak esetében jöhet szóba az előnyt jelentő sármosító hatás. Nagyon kevés az olyan hölgyek száma, akiknek jól áll a szépen őszülő, természetes haj. Az ősz haj elleni leghatékonyabb megoldás a jól megválasztott „másik” hajszín. Egy jól eltalált árnyalat, magabiztosságot, önbizalmat és nem utolsó sorban szép fényt ad a hajnak. Nem mindig jó azonban otthoni festéssel kísérletezni, mert az ősz haj teljesen másképpen reagál a különböző színekre. A megbízható és jó szakember egyrészt segít kiválasztani a bőrtípushoz, az egyéniséghez illő színárnyalatot, másrészt bőrpróba (allergia kizárása) után ő az, aki a legmegfelelőbb festési eljárást kiválasztva szakszerű és tartós eredményt tud elérni.
Ha valaki mégis saját felelősségére próbálkozik, mert gyakorlottnak gondolja magát, az jó, ha tudja, hogy szinte minden a befestendő fehér szálak számától függ.
Szeretné késleltetni az őszülést?
Próbálja megőrizni haja egészségét! A természetes módon szervezetbe juttatott H-, B2-, B3-, B6- és A-vitamin alapvetően szükségesek a haj egészségének megőrzéséhez. Igyekezzen csökkenteni a stresszt, táplálkozzon egészségesen és figyeljen az emésztésére!
A legtöbb nő tudja, hogy a jó fodrász és a megfelelő termékek alkalmazása nagy kincs, mert egy jó frizura, egy jól megválasztott hajszín akár sorsfordító is lehet. Ha pedig ősz hajunk miatt akár egy pillanatra is azt érezzük, hogy öregek vagyunk, ne habozzunk! Irány a szakember és az új élet!
CIKKÜNK FELKELTETTE ÉRDEKLŐDÉSÉT?<br> ESETLEG KÉRDÉSE MERÜLT FEL A TÉMÁBAN?
A megfelelően megválasztott kozmetikumok segítenek megnyugtatni a bőrt és megakadályozni a gyulladás kiújulását. Ebben az esetben a tudatos gondozás nagyon fontos. Ne felejtsen el csak enyhe samponokat és balzsamokat választani biztonságos összetevőkkel. Élvezze bőrének és hajának egészségét az INSIGHT kozmetikumokkal!
Észrevételeivel, gondolataival, kérdéseivel bátran keressen fel bennünket az info@insightprofessional.hu email címen, vagy telefonon a +36 20 320 9591 számon.